hírek, képek, témák - Katona József Színház
Pogány Judit koronatanú lesz
| Két-három óra alvással is beéri: több színházban próbál és játszik; ha van egy kis szabad ideje, szalad az unokáihoz, éjszaka pedig haza, Szigetszentmiklósra, az állatsereglethez, akikről gondoskodik. Pogány Juditnak mégsem okozott fejtörést, hogy igent mondjon-e Forgách András rendező felkérésére, aki Kleist: Az eltört korsó egyik szerepére hívta Kecskemétre.
Bűnmegelőzés a színházban
Országosan úttörő szerepet vállalt a Kecskeméti Katona József Színház szerdán, amikor együttműködési megállapodást kötöttek a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitánysággal.
Híres jelmezben rophatják a bálozók
| Megnyíltak a kecskeméti színház jelmeztárai a bálozó közönség előtt. Január 6-áig több 10 ezer színházi jelmez között válogathatnak az idén először jelmezes bálként meghirdetett jótékonysági Színészbál vendégei.
Tomboló siker és boldog arcok
Kétszáz gyermek lépett színpadra tegnap a kecskeméti színházban, az immár 18. alkalommal megrendezett Gyermekek a Gyermekekért gálán.
Jelmezbál lesz a Színészbál
| Megnyílnak a kecskeméti teátrum jelmeztárának kapui az idei Színészbál vendégei előtt. A bálozók nagyoperettek, látványos vígjátékok, drámai előadások jelmezei között válogathatnak, ugyanis idén először jelmezbállá alakul a kecskeméti báli szezon nyitóeseménye.
Pápai Erika veheti át a Legjobb Női Alakítás Díját
Gazdára találtak a Kecskeméten megrendezett Vándorfesztivál díjai. A november 22-e és 29-e között megrendezett fesztiválon hét vidéki színház társulata mutatkozott be egy-egy produkcióval.
Kisorsoltuk a nyerteseket!
| November 14-én este a Kossuth-díjas Berecz András énekes, mesemondó estjének ad otthont a Katona József Színház. Öt olvasónk nyert 2-2 jegyet az előadásra.
Jön a szakállas Winnetou!
| Már csak pár napot kell várni, hogy a közönség előtt színre lépjen az ország első sápadtarcú, ráadásul szakállas Winnetou-ja, Ganxsta Zolee. A kecskeméti Katona József Színház látványos és humoros gyerekelőadást ígér.
Trokán Nóra válaszolt
Mi Nóri három legfontosabb szépségtrükkje? Tartja-e a kapcsolatot Caramellel? Többek közt erre is válaszolt a színésznő.
A sírjában forgó operett
| Az operett megosztó műfaj, ebből (is) következik, hogy sok mindent lehet róla gondolni – akár egymással homlokegyenest ellenkező dolgokat.
Képgalériák - Katona József Színház
-
Tomboló siker és boldog gyerekarcok
2011. december 13. (kedd)
-
Szerelem, vér, ármánykodás
2011. december 9. (péntek)
-
Jön a szakállas Winnetou!
2011. november 4. (péntek)
-
A kulisszák mögött jártak
2011. október 16. (vasárnap)
-
A víg özvegy premierje
2011. október 12. (szerda)
Témák - Katona József Színház
-
Kultúra
Kultúrával kapcsolatos összes hír.
-
Interjú
Interjú érdekes emberekkel.
-
Nyereményjáték
A baon.hu játéka.
-
Rendőrségi közlemények
A rendőrség hírei, felhívásai, közleményei.
-
Ünnep
Húsvét, anyák napja, nőnap, minden ami ünnep.
-
Online interjú
Online beszélgetés érdekes emberekkel.
-
Katona József Színház
Katona József Színházzal kapcsolatos hírek.
-
Karácsony
Minden ami Karácsony.
-
Szavazások
Különböző témákkal kapcsolatban szavazhat.
Közélet
Kultúra
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Olcsó receptek | Malom | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Bosszantó | Hoppá! | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Stadler József | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Ausztriai, németországi munkalehetőségek hölgyeknek, uraknak! Szakmunkák, segédmunkák!...
- Mixertanfolyam indul a Bols Mixer Akadémián Kecskeméten és Baján nemzetközi képesítéssel. Ha...
- Gyors elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ biztonsági őr tanfolyamot indít...
- Szállítmányozó kft. keres 1 fő férfit diszpécser-fuvarszervező munkakörbe bajai (esetenként...
- Kecskeméten, Külső Szegedi út 136. alatt 144 m2 helyiség olcsón kiadó, amely alkalmas gyorsbüfé,...
- Széchenyivárosi 55 m2-es, teljesen üresen álló, kívül-belül szinte 100%-ban felújított lakás...
- KMÉT, Bakule u.-ban 1,5 szobás, felújított lakás, garázs eladó. 06-70/269-0391 este
- 6x3 m-es szétszedhető új Lindab garázs kiszállítva, szerelve eladó. 06-30/983-4372.
- OKJ-s biztonsági őr tanfolyam, álláskiajánlással. Nytsz.: 03-0123-04. 06-30/219-0501
- 240 l-es fagyasztóláda és szobakerékpár eladó. Ár: 15 E Ft, 10 E Ft. 06-70/223-0758.
- ÓCSKAVASAT, rezet vennék. 06-20/530-5089.
- 30 ezer kalóriás hőszigetelt, vegyes tüzelésű új kazán eladó. 06-30/983-4372 Ár: sima 110 E Ft,...











