hírek, képek, témák - Baja
Begyógyszerezte gyermekeit, Szilvikét sikerült megölnie
| „Elegem volt. Öngyilkos akartam lenni és magammal akartam vinni a gyerekeket” – mondta a bíróságon az a 48 éves bajai nő, aki tavaly nyáron nagy mennyiségű nyugtatót adott örökbefogadott kislányának és két fiának. A tízéves Szilvike életét vesztette a mérgezésben.
Ököllel rendezte le a vitát a fiú
| A gyermekotthon előtt verte meg társát egy 17 éves kecskeméti fiú, miután összekülönböztek.
Alig épül új lakás Bács-Kiskunban
| Bács-Kiskunban kevesebb mint felére csökkent fél évtized alatt a lakásépítések száma. A kecskeméti Mercedes-gyár termelésének beindulása mozgatta meg az új lakások piacát.
Az iskoláért virrasztanak éjjel a szülők
| Kiállnak az iskola és értékei fennmaradása mellett, a pedagógiailag, szakmailag megalapozatlan, gazdasági célú iskolabezárás ellen.
Aranyat kaphatnak érte, de ráment az utolsó vasuk is
| Kötik a szerződéseket a repcére, jelenleg általában 120-130 ezer forintot ígérnek a magért tonnánként.
Elkezdődhet a viharszezon
| A népi megfigyelések szerint minden évben a fagyosszentek után, a május huszadikát követő napokban indul be a viharszezon. Várhatóan idén se lesz ez másként.
Túlsúlyosan veszélyes repülni?
A túlsúlyos utasok veszélyeztetik saját repülésük biztonságát, sőt utastársaik sincsenek biztonságban miattuk - állítják a tudósok.
Időben közelebb a döntéshez
| Baján átszervezik a közoktatást: nem változtatna a jelenlegi helyzeten a önkormányzat eseti bizottsága, de így sem maradhat.
Így inkább ne mentegetőzzünk
„Szemvizsgálatra megyek, ezért nem láttam a sebességkorlátozó táblát” - egy a brit autósok meglepő mentegetőzései közül a rendőröknek.
Anyakönyvi hírek
| A Petőfi Népe május 19-ei lapszámában megjelent anyakönyvi híreit itt olvashatják.
Képgalériák - Baja
-
Baleset a szerenádon
2012. május 2. (szerda)
-
Pofátlan parkolókra vadászunk!
2012. április 18. (szerda)
-
Kilenc érmet hoztak haza a diákok
2012. április 13. (péntek)
-
Több baleset volt Bács-kiskunban tavaly, mint előtte
2012. március 25. (vasárnap)
-
A hó fogságában
2012. február 17. (péntek)
Témák - Baja
-
Kultúra
Kultúrával kapcsolatos összes hír.
-
Emberi sorsok
Megrázó vagy tanulságos történetek, amelyek célja, hogy segítőket állítsunk egy-egy nemes cél mellé.
- Hírkereső küldés
-
Bírósági ügyek
A városi és a megyei bíróságon, ügyészségen zajló ügyekről szóló beszámolók, tudósítások témája
-
Egyéb
Ami máshová nem való, az itt található.
-
Rendőrségi közlemények
A rendőrség hírei, felhívásai, közleményei.
-
Bűnügyek
Bűnügyek, krimik, balhék.
Közélet
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
- Sertések mellé gondozót keresek szállással, teljes ellátással. 06-20/233-0270.
- Nyári idénymunka Szekszárd, Paks, Tolna, Tamási környékén 15 év feletti diákoknak június végi...
- HIDEGBURKOLÓ szakmunkásokat keresünk vidéki és külföldi munkára kiemelt bérezéssel folyamatos...
- Intelligens és motivált üzletkötőket, esetleg párokat keresünk stabil megélhetési lehetőséggel....
- KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat belföldi és külföldi ügyfeleink...
- Tiszaugon faluközpontban, közvetlen vízparti ház eladó. 06-30/311-09-65.
- Kmét, Rákóczi úti 1 szobás lakás eladó. Ár: 7,45 M Ft. 06-30/249-1433.
- Helvécián, a Magyar soron 9800 m2 telek eladó, 3,45 M Ft. 06-30/911-39-75.









