Névtár - Bányai Gábor
A köztársasági elnök tárogatózni tanul
Az év elején megkezdett országjáró körútja során csütörtökön Bács-Kiskun megyében járt Schmitt Pál köztársasági elnök.
Búcsúhangulat az ünnepi közgyűlésen
Nem szokványos ünneplésre gyűlt ma össze a megyei önkormányzat közgyűlése.
Egyházi kézben a gyermekotthonok
Egyházi kézbe kerül a gyermekvédelmi szakellátás Bács-Kiskun megyében – erről döntött tegnap a megyei közgyűlés. A döntés 1200 gyermeket érint.
Nincs új igazgatója a pszichiátriának
Eredménytelennek nyilvánította a halasi pszichiátria vezetői posztjára kiírt pályázatot pénteki ülésén a megyei önkormányzat közgyűlése.
Bevásárolnának a história parkból
A Bács-Kiskun megyei közgyűlés várhatóan ősszel tárgyal arról, hogy a Questor Csoport többségi tulajdonosa legyen-e a tervezett kecskeméti história parknak.
Juhar utca: a terv szerint döntöttek
Az eredeti terveknek megfelelően hozta meg döntését a Juhar utcai iskola ügyében a megyegyűlés: összevonják a kiskőrösi speciális iskolával.
Összevonják a kiskőrösi és a kecskeméti iskolát?
Elveszítheti önállóságát a Juhar utcai speciális iskola. A kecskeméti intézmény ügye a megyei közgyűlés mai ülésének napirendjén szerepel.
Juhar utca: Városi nyilatkozat készül
A Juhar utcai intézmény ügyében kéri Király József, a kecskeméti közgyűlés MSZP frakcióvezetője, hogy egyeztessen Zombor Gábor polgármester Bányai Gáborral, a megyei közgyűlés elnökével.
Zsebbe nyúlnak a franciák?
Elvárható-e, hogy a francia partner is részt vállaljon a kecskeméti történelmi témapark előkészítésének anyagi terheiből?
A kórházban gyászolnak a csónakbaleset túlélői
Továbbra is a bajai Szent Rókus Kórház belgyógyászatán kezelik a dunai csónakbaleset túlélőit: a kihűlés miatt elhunyt kislány R. Hanna édesapját, édesanyját, két testvérét és a csónakot vezető fiatalembert. Részben megfigyelés miatt tartják még a gyógyintézetben őket, másrészt pszichológus segít nekik a tragédia feldolgozásában.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!







