Republic: egy igen stabil köztársaság
Mik ezek?
X- 18 éves lett az idén a Republic. Egy ember, életének első 18 évében, a felnőtté válás útján, jelentős változásokon megy át. Ez a zenekarra is igaz volt?
- Lehet, hogy egy ember életében 18 év, főleg az első 18 komoly változásokat hoz. A Republic tagjai is öregedtek, változtak a csaknem két évtized alatt és ez nyilván nyomon követhető a munkánkban is. De ha röviden a zenekar szempontjából kellene ezt az időszakot áttekinteni, akkor annyi biztos, hogy gyorsan eltelt. Csináltunk egy csomó zenét, albumot, hol jót, hol rosszabbat, voltak kimagasló teljesítmények és azt gondolom, hogy ezek után a Republic egy teljesen jó pályára került. Mindenkinek azt kívánom, hogy 18 év után még így funkcionáljon, ha egyáltalán megéri ezt a kort a szóban forgó együttes.
- Persze. Szerintem zeneileg már akkor is érettek voltunk, amikor 1990. február 23-án elkezdtük. Úgyhogy mára már mondhatom, hogy felnőtt zenekar lettünk. Senkinek sem az első formációja a Republic. Cipő és Nagy László Attila dobos a Cipőfűzőben, Boros Csaba a Citromban, majd a Känguruban, Patai Tomi a Kormoránban, a Moho Sapiensben és a Beatricében, Tóth Zoli pedig a Balatonszeletben játszott. Egy-két zenekari próbálkozás után az ember már másfajta szemlélettel lép be egy újabb együttesbe.
- A Republic üzenete, küldetése mennyiben változott az elmúlt csaknem két évtizedben?
- Én azt gondolom, hogy a küldetésünk semmiben sem változott. Viszont a dolgunk egy kicsit nehezebb lett. Arra gondolok, hogy a mai, elüzletiesedett világban sokkal nehezebb értelmes gondolatokat eljuttatni a közönséghez. A ’90-es évek elején az emberek sokkal befogadóbbak voltak. Ennek talán az is lehet az oka, hogy ma már minden napra jut legalább három sztár. Utóbbiak pedig bárkiből lehetnek. Ha beülnék a toalettre, és ott 48 órát végigénekelnék, akkor onnantól televíziós wc-sztárként körbejárhatnám az országot. És nem is röhögnének rajtam, mert ilyen esetekben divatossá vált azzal visszavágni, hogy „Csináld te végig, hogy két napot egyfolytában a mellékhelyiségben énekelsz”.
- A születésnapot örömkoncerttel ünnepeltétek februárban. Tartogattok még meglepetést erre az évre a közönségnek?
- Az örömkoncerten az én javaslatomra elővettünk régebbi dalokat is. Azóta ezek közül néhány beépült a mostani turnéba. Ezenfelül próbáljuk az új lemezt, a 4.-5. szám körül tartunk. Az album várhatóan ősszel kerül a boltokba. Egyébként a próbák már korábban is elkezdődhettek volna, csak a sok fellépés miatt nem volt rá időnk. Ha meg nem koncerteztünk, akkor örültünk, hogy nem látjuk egymás képét. Ezt természetesen jó értelemben mondom.
- Erről szó sincs, legalábbis egyelőre. Az Üzenet és a Boldoság.hu cím albumunk egy másik kiadónál jelent meg annak idején. Egy hosszú pereskedés végén vagyunk ez ügyben és mivel nyertünk, ennek a két hanghordozónak a jogai is átkerülhettek a mostani kiadónkhoz, az EMI-hoz. És ők, a zenekar javaslatára újra megjelentették ezeket, hiszen szerintünk annak idején ezeket nem úgy kezelték, ahogy elvárható lett volna.
Repulő bálna és a kishal
A Republic emblémája egy kishal, amire egyrészt azért esett a választás, mert a zenekar a halak csillagjegyben alakult, másrészt Cipő kedvenc halászcsárdájának is ez a jele.
A zenekar weboldala: http://www.republic.hu/
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








