Bemutatták, mi a lényeg: Extázis a félegyházi sportcsarnokban
Mik ezek?
X- A zenekar három éve alakult egy baráti társaságból. Nagy Dénes (DNS) basszusgitárossal lett végleges a banda – kezdi mondandóját Gachal Gábor (Gahci) dobos. Utána, mint minden normális zenekar megkezdtük első albumunk előkészületi munkálatait. A bemutatkozó CD 2007-ben jelent meg Ennyi a lényeg címmel. Ez tizenkét dalt tartalmaz, és egy bónusztracket. Ezt megelőzően, 2006 áprilisában az Angyalok városa című számunkhoz elkészült egy videoklip.
- Milyen zenei előélete volt az együttes tagjainak?
- Szinte valamennyien több zenekarban is játszottunk korábban.
- Hogyan határolnátok be, milyen zenét játszotok?
- Minden korosztály számára hallgatható dallamos rockzenét. Már a kezdetektől úgy gondoltuk, hogy a zenénk a közönségért szól, értük játszunk.
- És hogyan fogad Titeket a közönség?
- Az album népszerűsítéseként egymást követték a lemezbemutató koncertek. Több sikeres zenekar előtt is lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra. Több fesztiválon a mai napig visszatérő vendégek vagyunk. Úgy érzem, tetszik a közönségnek, amit csinálunk. De a szakmai elismerések sem maradtak el: a Génius tehetségkutató verseny döntősei voltunk.
Forrás: www.extazisweb.hu
- A szólógitárosunk, Endi édesanyja régóta ismerte a Republicból Patai Tomit, aki Endi gyermekkori bálványa volt, miatta kezdett el gitározni. Endi anyukája tavaly megkereste Tamást, hogy a fiát a névnapján azzal szeretné meglepni, hogy elintézi: az Extázis játszhasson az egyik Republic koncert előtt. Tomi ebben maximálisan partner volt. Ezt követően egyre több Republic koncertre hívtak meg minket, ami számunkra nagy megtiszteltetés, és elismerés is. Úgy tűnik, év végéig még biztosan meg lesz ez az együttműködés.
- A mai zenei világban – úgy gondolom -, megfelelő menedzsmenttel is, de anélkül még nehezebb boldogulni. Ti hogy álltok ezzel?
- Endi édesanyja körülbelül egy éve kezdte ráncba szedni a dolgainkat, ő lett a menedzserünk. Rajta kívül még mellénk állt a Republic menedzserasszisztense, Nagy Tibor. Így most már – a két menedzser útmutatása alapján – biztosan sínre kerül a zenekar és a magyar zenei élet élvonalában fog tündökölni. Remélem, hogy még sokat fogtok rólunk hallani és azt is reméljük, hogy még sokszor jöhetünk Kiskunfélegyházára is játszani.
- Milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan?
- A legfontosabb: szeretnénk egy szerződést tető alá hozni egy kiadóval.
Az Extázis tagjai:
Tuza Róbert (Robbie) - ének, akusztikus gitár
Nagy Balázs (Balage) – gitár
Szarka Endre (Endi) - gitár
Nagy Dénes (DNS) - basszusgitár
Gachal Gábor (Gachi) – dobok
További infók a zenekarról: www.extazisweb.hu
EXTÁZIS: ANGYALOK VÁROSA
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








