Képgalériák - Bács-Kiskun megye
Farsangi mulatság az ifjúsági otthonban
Rendhagyó farsangi mulatságra invitálta a kecskeméti néptáncosokat szombat este az idén ötéves, kecskeméti Tűzön-Vízen Át Egyesület. Az ifjúsági otthon tükörtermében várták terített asztalok, hangoló zenekarok a vendégsereget, melyet el sem lehetett téveszteni, mivel a szervezők kikötése volt, hogy a hölgyeknek pöttyös, az uraknak csíkos mintás ruhadarabokat kell viselniük. A Hegedűs Együttes népi muzsikával, a szolnoki Lesz Vigasz Zenekar rock and roll, tviszt- és beatslágerekkel szórakoztatta a hajnalig bulizó hivatásos és amatőr táncosokat. (2012-02-04)
A tél örömei
Az autósok bosszankodtak miatta, a gyalogosok azonban inkább gyönyörködtek a hétvégén jött téli áldásban, nem beszélve a gyerekekről, akik végre kiélvezhették a tél örömeit. (2012-02-05)
Végre tél!
Sokaknak bosszúság, a gyermekeknek öröm volt a tél első igazi havazása. A kecskeméti Széchenyivárosban mindkettőről szerezhettünk tanúbizonyságot. Az összkép azonban azt sugallta, hogy a felnőttek, gyerekek és a zord időben is kimerészkedő kutyások is élvezték az első igazi téli napot. A kisebb dombok megteltek szánkózó gyerekekkel és szülőkkel, a parkban hóembert építettek. Az autótulajdonosok a havat söpörték autójukról. A közlekedés láthatóan lelassult, a hómunkások közben a járdákat és utakat igyekeztek járhatóvá tenni. (2012-02-04)
A biztos haláltól mentették meg a kutyát
Teljesen belepte a hó azt a sérült kutyát, amit szombaton mentettek meg az állatvédők Kecskeméten. (2012-02-04)
Futottak hóban-fagyban
Szakadó hó, jeges szél sem szegte kedvét a szombati Télűző futam indulóinak. Kecskeméten, a szabadidő központ vízműdombjánál álltak rajthoz előbb a gyermekek, majd a felnőttek. Utóbbiak közül többen jégcsapokkal a sapkájukon, bajszukon értek célba a kemény fagyban. Pályacsúcs ugyan nem született, de a futók az extrém körülményekben is derekasan helyt álltak. A 7 kilométeres távot Galamb Csaba nyerte, aki ezúttal 28 perc 40 másodperc alatt teljesítette a távot. Legközelebb áprilisban szervezi a következő Domb-futást az Iustitia Egyesület. (2012-02-04)
Farsang Jakabszálláson
Péntek kora délután rendezték meg Jakabszálláson az általános iskolában a hagyományos farsangot. A szülők és a volt diákok alkotta közönség igen sokféle produkciót láthatott. Flour mellett megjelent egy asszonykórus is, de katonai kiképzésben sem volt hiány. Nagy sikert aratott A kis gömböc című magyar népmese előadása. A Jump Devils ugróköteles csoportnak ez volt a 10. fellépése, amit egy külön műsorral ünnepeltek meg. Ha még ez sem lett volna elég, megjelent Pókember, Asterix és Obelix is. A műsorok után következett a bulizás. (2012-02-03)
Behavazott Kecskemét
Szombaton reggel 6 órakor 10 centis hó és mínusz 10 fokos levegő várta a kecskemétieket. Az ébredező városban a legserényebbnek a tűzoltók mutatkoztak. (2012-02-04)
KECSKEMÉT SE– KAPOSVÁRI KK 100-55
NB I/A-csoportos férfikosárlabda mérkőzés, Kecskemét, 700 néző. Vezette: Czifra, Papp P., Jakab. KECSKEMÉT: KELLEY 13/6, Wittmann 7, DJERASZIMOVICS 23/6, DÉNES 11/9, Bencze 6. Csere: CSORVÁSI 16, Vukadinov 14, Hegedűs G. 10/6. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. KAPOSVÁR: Ahelegbe 7/3, Raivio 12/3, Szőke 2, LEKLI 13, Fey 15. Csere: Dávid, Kovács S. 6, Kiss K., Koma, Kutasi. Vezetőedző: Fekete Ádám. Az eredmény alakulása: 3. p.: 6-1. 5. p.: 12-5. 8. p.: 18-12. 14. p.: 32-19. 17. p.: 43-23. 23. p.: 61-31. 27. p.: 76-39. 33. p.: 87-43. 38. p.: 94-48. Kipontozódott: Wittmann a 40. pecben. (2012-02-03)
Ovis bábosok találkoztak
Tizenkét évvel ezelőtt rendeztek először ovis bábtalálkozót Kecskeméten, az Árpádvárosi óvodában. Az esemény azóta folyamatosan nagy népszerűségnek örvend, az apróságok és persze az óvónők is nagy lelkesedéssel készülnek rá. Pénteken tizenegy csoport hatvankét ovisa lépett színre egymás után. Voltak, akik klasszikus módon, paraván mögé bújva adták elő meséjüket, de akadt olyan darab is, melyet a két szereplő egy asztalnál ülve, minden ujjukra bábot húzva játszott el. A zsűri játékosan értékelte a csoportokat, és természetesen a végén mindenki kapott nyereményt. (2012-02-03)
Baján már esik a hó
Bács-Kiskunból elsőként Bajáról kaptunk hírt a hósesésről, a Duna-parti városban 7 óra óta szállingóznak a hópelyhek. Lassan belepik a várost. (2012-02-03)
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
Olcsó receptek | Malom | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Bosszantó | Hoppá! | Ökimov | Pár-kapcsolat | Utca-Front
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Stadler József | Tomiszlav Szivics | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!

















