BAON

– Miért? Ilyen életritmus mellett a vidéki vendégjáték púp lehet a hátán...
– Nagyon régi barátság köt Forgách Andráshoz. Többször dolgoztunk együtt, ráadásul diákkora óta ismerem. Ha egy ilyen barát hív, akkor át sem gondolja az ember, csak megy.  

– Akkor sem, ha egy kisebb szerepről van szó?
– Aki a kaposvári színházban ért színésszé, az nem ismeri a „kis szerep” fogalmát. A szerepet teljes hitünkkel és minden energiánkkal kell megoldanunk – ha kicsi, ha nagy. 

– Az eltört korsó című darabban játszott már 1980-ban, Gothár Péter rendezésében. Felidéződnek annak az előadásnak az emlékei?
– Az emlékeimet kikapcsolni nem tudom, de nem is törekszem az összehasonlítgatásra. Most arra vagyok kíváncsi, hogyan fejti meg ezt az őrületesen rafinált darabot Forgách András. A történet tele van rejtélyekkel. Sokféleképpen lehet játszani, de nem mindegyik felfogás működik. Nagyon résen kell lennünk, hogy megtaláljuk azt a megoldást, amelyik a nézők számára a legszórakoztatóbb, ugyanakkor a legtöbb mélységet adja. A darab tele van elrajzolt, szélsőséges figurákkal. Ha komolyan játsszuk, nagyon humoros tud lenni. 1980-ban Évát játszottam, most Éva vőlegényének nagynénjét, a koronatanút. 

– Az interjúra készülve egészen fantasztikus szócikket találtam önről a Wikipédián. Részletes leírás a pályájáról, eddigi szerepeiről... 
– Hol? Nem internetezem, éppen ezért nem is tudom, hogy mi van rólam az interneten. Sajnos néha hibás dolgok is felkerülnek. Például a férjemnek, Koltai Róbertnek van egy húga, Koltai Judit színésznő. Igaz, hogy ő is kis növésű, és adta már a hangját rajzfilmekhez, de ennél több hasonlóság nincs köztünk. Ennek ellenére gyakran összekevernek bennünket, sőt egyszer azt olvastuk magunkról, hogy Koltai Judit az én lányom... Valószínűleg az is egy hibás adatközlésnek köszönhető, hogy decemberben rendszeresen felköszöntenek születésnapom alkalmából, pedig nem decemberi születésű vagyok, sőt a névnapomat is nyáron ünneplem.

– Elhatározta, hogy nem lesz internethasználó, vagy csak így alakult?
– Amikor Kaposváron rendeztem, vásároltunk a fiamnak egy számítógépet. Akkoriban ez újdonságnak számított, és a szövegszerkesztő programot fantasztikusan jól tudtam használni a munkámban. Képes voltam főpróba után, éjszaka felautózni Kaposvárról Budapestre, hogy az instrukciókat azon készítsem el mindenkinek névre szólóan. Aztán hajnalban visszaautóztam Kaposvárra. Aztán a fiam Baján kezdett dolgozni, és nagy szüksége lett egy autóra, úgyhogy eladtuk a számítógépet, és vettünk neki egy használt autót. Akkor lett vége a számítógépes életemnek, melyet azóta sem kezdtem újra, hiszen aligha jutna rá időm.

– Hogy’ lehetett bírni fizikailag a Pest–Kaposvár ingázást?
– Muszáj volt bírni: a férjem és a fiam Pesten élt, én viszont Kaposváron dolgoztam. Hetente négyszer-ötször tettem meg oda-vissza az utat, általában éjszaka. Felmentem Pestre, átpörgettem a gépben két mosást, és indultam vissza. Volt, hogy két-három nap alatt aludtam 3-4 órát. Akkor még nagyon bírtam a nem alvást, de ez most megboszszulja magát. Még 65 éves koromban sem éreztem azt a fajta fáradtságot, amit most, 67 évesen. Ugyanilyen hirtelen változás volt, amikor 20 évvel ezelőtt elkezdtem meghízni. Minden, amit szerettem, nehezebb lett: a sportolás, a gyaloglás, a mozgás minden formája. Katasztrofális változás volt, amelyet a mai napig nem tudtam megszokni. 

– Rengeteg terhet vállal magára. Muszáj a női szerep miatt, vagy inkább alkati adottság?
– Egyrészt alkati adottság, de nagyobbrészt kényszer. Egy kertes házban, ahol rengeteg állatról kell gondoskodni, mindig van munka. Hiába vagyok nagyon fáradt, addig nem bírok aludni, amíg nem végeztem el a dolgom.

  Felvétel az Örkény Színház Macskajáték című előadásából

– Kutyák? Macskák? Sokan?  
Szegények most már fogyóban vannak, mert a kutyáim megöregedtek. Csodálatos komondorom volt, csodálatos kuvaszom, nevelőanyámnak csivavája, és a zseniális keverék kutyánk. Ő eredetileg a szomszéd kutyája volt, de parvovírusos lett. Elvittem orvoshoz, és abban állapodtunk meg, hogy ha túléli, nálam marad. Túlélte, és sok éven át csodálatos, okos, hűséges társunk volt. Most 9 cica van a környezetemben, de az idegen cicák és kutyák is hozzánk járnak enni. Sajnos ez évek óta így megy nálunk... Amikor Szigetszentmiklósra költöztünk, sok olyan ház volt, ahol már laktak, de kerítés még nem volt, úgyhogy a kutyák szabadon mászkáltak. Egyik éjjel arra értem haza, hogy a férjem a ház előtt, a kocsiban alszik, mert amikor hazaért, vagy 12 kutya vette körül a kocsit, és nem mert kiszállni. Egyébként még mindig sok kutya csavarog éjszakánként: kiengedik őket, hogy ne a kertbe piszkítsanak. Magyarországon még mindig primitív szinten van az állattartás –  tisztelet a kivételnek. Ennél csak az rosszabb, ha láncon tartják a kutyát. Volt egy szomszédunk, aki egy betonkeverő állványához láncolta a kutyáját. Minden éjjel, amikor hazaértem, az első dolgom az volt, hogy – a kutyát a betonkeverő lábai között átdugdosva – kitekerjem a láncot. Megőrülök attól, mennyire nem figyelnek az emberek a körülöttük élő, és az általuk felvállalt élőlényekre. Az egyik cicám allergiás, gyógykezelésre van szüksége, úgyhogy miatta Kecskemétről is haza fogok járni. Mert vannak dolgok, melyeket meg kell csinálni még akkor is, ha ezt sokan nem értik. 

– Ha lenne rá idő, mi jelentené a pihenést?
– Az alvás. Bebújok az ágyba, elengedem magam, és úgy érzem, nincs a világon ennél jobb érzés.