Összeállt a versenyprogram
Mik ezek?
XAz Európai Animációs Játékfilm Fesztiválra nevezett alkotásokról Domonyi Rita, Katarína Minichová és Varga Zoltán döntöttek. Azok a filmek kerülhettek versenybe, amelyeket az elmúlt két évben az európai kontinensen gyártottak és sikerrel vetítettek a nemzetközi szemlék programjaiban. Idén Spanylországból a (részben a kecskeméti stúdióan készült) Chico & Rita, Franciaországból a Sztorizó Show és az Eleonóra titka, illetve a cseh Jirí Barta bábfilmje, A padláson szerepel a versenyprogramban.
A TV-Speciálok versenyében olyan nagy érdeklődésre számot tartó rövidfilmeket láthat majd a szakmai és civil közönség, mint a Quay fivérek Stanisław Lem-adaptációja, a Maszk, egy spanyol horror-paródia, a Vicenta és a lengyel Esterházy, amely egy „házy” nyúl csodálatos kalandjait követi nyomon. A kortárs animáció „fenegyerekének”, Phil Mulloynak a versenyfilmektől radikálisan eltérő, azokkal össze nem mérhető forma- és gondolatvilággal rendelkező, Viszlát, Mr. Christie! című egészestés kísérleti filmje a fesztivál információs programjában kapott helyet.
A 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Veressné dr. Kozma Ilona, Kecskeméti Kálmán és Tóth Pál alkotta háromtagú előzsűrije a versenybe nevezett 218 magyar filmet a szerzői rövidfilmek és a TV-sorozatok mellett új kategóriákba sorolta. Így az idei fesztivál főtémája – zene és animáció – apropóján nevezett videoklipek saját verseny-, illetve információs blokkban szerepelnek júniusban, az elmúlt két évben készült diplomafilmek pedig önálló versenyprogramot alkotnak. A nagy számban nevezett alkalmazott animációs filmek, tehát a reklámok, a főcímek, a szignálok és a trailerek szintén mind megmérettetnek majd egymással a júniusi fesztiválon, ugyanis az előzsűri nem sorolta őket külön verseny- vagy információs programba. Ugyanakkor, az eddigi évek gyakorlatától eltérően, az előzsűri úgy határozott, hogy az animációszakos hallgatók évközbeni vizsgafilmjei, illetve a szakkörökön és a workshopokon készült diákmunkák idén nem versenyeznek egymással, hanem a „Diákfilm” nevet viselő kategóriában információs vetítésen mutatkoznak be.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








