Nyáron hízik a gyerek
Mik ezek?
XHa a szülő dolgozik, nehéz megoldani, hogy egészséges, meleg étel kerüljön minden nap az asztalra. Ráadásul ezt a gyerekek többsége sem bánja, sőt. Sok esetben ez jellemző a közös nyaralások idejére is. A strandon nem csak úszunk, hanem eszünk is, mégpedig lángost, jégkrémet, kukoricát.
A túlsúly Bács-Kiskun megyében a gyerekek 10-15 százalékát érinti - derült ki egy tavalyi felmérésből. Sok gyereket küldenek háziorvosok kivizsgálásra a megyei kórházba. Ezeknek eredménye azonban az esetek túlnyomó részében azt igazolja, hogy nem húzódik meg betegség az elhízás hátterében. Ilyenkor életmódváltást, több mozgást javasolnak és megfelelő étrend kialakítását.
Általában nem betegség, hanem helytelen táplálkozás áll a gyermekek elhízása mögött
Mivel az elhízást sokkal könnyebb megelőzni, mint leküzdeni, a szülőknek hosszú távon kellene olyan szokásokat kialakítani, amelyek megőrzik az egészséget. A nyári menü zöldségre, gyümölcsre épüljön, még akkor is, ha szükség van trükkökre az elkészítés során. Próbáljunk meg inkább sovány fehérjeforrásokra, zöldségekre, főzelékekre, gyümölcsökre alapozni – akár a házhoz szállított menük esetében is. Néhány hét sporttábor alatt pedig akár még meg is szerethetnek a gyerekek egy-egy új és élvezetes sportágat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








