Jön a szakállas Winnetou!
Mik ezek?
XÁrnyas erdőben, egy sínfektető kocsi előtt tartott pénteken sajtótájékoztatót Cseke Péter, a kecskeméti teátrum igazgatója, Réczei Tamás, a Winnetou rendezője (egyben egyik szövegírója), valamint Ganxsta Zolee címszereplő. Nem hívták messzire az újságírókat: a színpadon, a díszletek között beszéltek a darabról.
– Nagyon fontos, hogy a felnövekvő generáció, a jövő közönsége valódi élményekkel gazdagodjon a színházban, ehhez pedig művészileg magas színvonalú, látványos előadások kellenek – jelentette ki új produkciójukkal kapcsolatban a direktor.
– A színházak nagy többsége szükséges rossznak tartja a gyerekelőadásokat. Pedig a gyerekbérlet telik be a leggyorsabban – fűzte hozzá Réczei Tamás, ugyancsak hangsúlyozva a minőségre való törekvést. Reményei szerint a művet később más színházak is programra veszik majd.
De vajon milyen élményre is számíthat a várhatóan tizenéves vagy még fiatalabb közönség? A rendezőtől megtudtuk: a Karl May-rajongók igencsak meglepődhetnek, ha az eredeti regényhű színrevitelét várják.
– Újraértelmeztük a Winnetou-t. Kiválasztottuk az érdekesebb részeket, de nem akartunk úgy tenni, mintha nem 2011-ben járnánk, és mintha mi játszanánk el először. Sokat viccelünk, ironizálunk, az egész „amerikázást” humorosabb, gunyorosabb formában kezeljük. A fő szereplők, vezérmotívumok azért megmaradtak, mint ahogy tomahawkok, nyílvesszők is szerepelnek a kellékek között – mondta el Réczei Tamás, kiemelve: a darab zenéjét ugyancsak a társulat tagja, Szemenyei János szerezte.
A rendezőnek az ötletet egyébként Ganxsta Zolee adta a Winnetou-hoz, aki Blútó kapitányként tavaly nagy sikerrel debütált a színpadon a Popeye-ben. – Akkor azért be voltam rezelve, mert a színház más, mint a rockszínpad, és én csak műkedvelő színész vagyok, tanulnom kell még. De nagyon élveztem a munkát, így ezt a szerepet is szívesen elvállaltam. Jó együtt dolgozni a többiekkel, rendesek a srácok, hogy befogadtak, úgyhogy remélem, sokáig fogok itt játszani – szólalt meg Zolee. Mire az igazgató és a rendező is megdicsérte.
– Zolee a legfegyelmezettebb színész, képes három órán keresztül szó nélkül állni a színpadon – így Cseke Péter.
– Zavarbaejtően hamar megtanulja a szöveget. Nem is szeretik ezért a kollégák – viccelt Réczei.
Az újdonsült Winnetou elárulta: nagyon szereti a gyerekközönséget, és most legalább találkozhat is velük, ha már „tizennyolcas karikás” koncertjeikre nem jöhetnek el. – A gyerekek hamar elvesztik a figyelmüket, ha nem köti le őket az előadás. Náluk nincs udvarisságból való tapsolás – beszélt az új kihívásokról Zolee. Hozzátette: meglepődött, mikor Réczeitől megtudta, hogy ő lesz az indián törzsfőnök. Hiszen Winnetou ritkán szakállas. – Nem szabadulhatok meg tőle, a szakállam védjegy. De nem lesz zavaró – ígérte.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint fontosak a gyerekdarabok?
- Igen, nagyon! 71.43%
- Egyáltalán nem. 14.29%
- A Popey és a Winnetou jó kezdeményezés. 14.29%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








