Indulhat a 2011-es KAFF szervezése
Mik ezek?
XMert például mi van, ha az egyik nagy favoritnak számító film kópiája egy pesti vámraktárban reked, és úgy tűnik, van ok a PÁNIKRA?
– Akkor nincs más hátra, mint hogy riadóztassuk munkatársunk, Ballai Zsuzsa nővérét, akiről tudjuk, hogy egyik tanítványának édesapja a repülőtér vámraktárának vezetője – magyarázza Mikulás Ferenc. A történet nem fikció: szó szerint így esett Tomm Moore Kells titka című filmjével, amely utóbb Kecskemét Város Fődíját érdemelte ki. – Egy szerbiai fesztiválon játszották, s amikor az egyeztetések megtörténtek, senki nem gondolt arra, hogy Szerbia nem uniós ország. Szerencsénk volt: egy órával a vetítés előtt megérkezett a kópia.
Az idei fesztivál egyébként nem panaszkodhatott, ami a nézettségi adatokat illeti. Bár összesített eredmény a számos ingyenes szabadtéri rendezvény miatt nem készült, az így is elmondható, hogy több tízezren fordultak meg a fesztivál valamelyik vetítésén, illetve kapcsolódó programján. A rendezvényre 543 szakmai vendég regisztrálta magát, köztük illusztris személyiségek, mint Sayoko Kinoshota, a Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál igazgatója, az ASIFA elnöke és Vesna Dovnikovics, az ASIFA főtitkára.
Fontos szerepet vállalunk a nemzeti kultúra közvetítésében
– A külföldi és a hazai vendégektől is jó visszajelzések érkeztek – mondja Mikulás Ferenc. – Ha levonjuk az udvariasságot, még akkor is az derül ki, hogy a KAFF-ot hazai viszonylatban a legjobban szervezett fesztiválként tartják számon, és világviszonylatban is a legjobbak között van.
Az igazgató szerint az sem árnyékolta be a hangulatot, hogy az állami támogatások körüli viták ide is begyűrűztek.
– Egy májusi döntés nyomán robbant ki vita, mivel a mozgókép közalapítvány animációs szakkollégiumának egyik tagja filmrendező is, s a kuratórium – amelynek ő is tagja – támogatást ítélt meg neki. Jogilag nem kifogásolható, erkölcsileg igen. Annak idején én magam is azért mondtam le az NKA mozgókép kuratóriumi tagságáról, hogy ne érhesse szó a ház elejét. A Lehotay Zoltánnal kapcsolatos döntésnek nem volt köze a kecskeméti fesztiválhoz.
A rendezvény költségvetésének 30 százalékát a Magyar Mozgókép Közalapítvány, 10 százalékát a Nemzeti Kulturális Alap, 20 százalékát a kecskeméti önkormányzattól kapott támogatás fedezte. A fennmaradó 40 százalékot hazai és külföldi támogatók adták össze.
– Tekintettel arra, hogy két fesztiválról van szó, az egyik a magyar nemzeti animációs filmfesztivál, a másik pedig (csak) az európai filmek versenye, méltánytalan a filmszakmai támogatások aránya – véli Mikulás Ferenc. – A nemzetközi vendégek jelenléte, a díjnyertes filmek külföldi vetítése révén fontos szerepet vállalunk a nemzeti kultúra közvetítésében.
A fesztiválszervezés azonban nem csak kreatív, de elkötelezett tevékenység is, a függés gyorsan kialakul. Így a nehezedő gazdasági körülményekkel dacolva néhány hónapon belül megkezdődik a következő, 2011-es KAFF szervezése.
Fontos díjak a fiatal generáció filmjeinek
A zsűri a fiatal generáció filmjeit találta elsősorban díjazásra alkalmasnak. A MOME animációs szakán 2003-ban végzett Glaser Katalin diplomafilmje kapta a nagydíjat, de katagória díjat kapott a 24 esztendős Bertóti Attila és a szintén a 20-as éveiben járó Hermán Árpád. A tapasztaltabb rendezők különdíjakat, közönségdíjakat nyertek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








