Európa megmozdult - Interjú és újabb képek a színes rendezvényről
Mik ezek?
X- Hogyan jött az ötlet, miért pont szobormozdítás?
- Mostanában elég sokat foglalkozom Európa vallási, nyelvi és etnikai
sokszínűségével. Ha jár az ember Európa nagyvárosaiban, szinte mindenütt találkozik mozdulatművészekkel, élő szobrokkal. 2008. pedig egyébként is az európai kultúrák közötti párbeszéd éve. Ezek lehettek a fejemben, amikor egyszer a Főtéren átsétálva megszületett az ötlet.
- Úgy tűnik sikerült meg- és kimozdítani az embereket a - sétálunk, sétálunk, egy kis padra lecsücsülünk... és várunk -monotóniából.
- Vannak nagyon jó főtéri programok Kecskeméten a Tavaszi Fesztivál
keretében, és a nyári rendezvények, de mintha a város polgárai nem lakták volna be eléggé a városközpontot. Ez alól üdítő kivétel a sakkasztal a sakkozókkal és a 0 kilométerkő a kisgyerekekkel. (Nekem) hiányzik a
főtérről a játékosság, a felszabadultság, a zene és az ötletes forgatag.
- Abban biztos voltam, hogy a gyerekeink (ti. a refisek) partnerek lesznek, mert minden jó mókában benne vannak, és azt is sejtettem, hogy Vetéssy Katalin, a Református Gimnázium igazgatója is támogatni fog. Így is történt. Megkerestem Fazekas Istvánt, az Europe Direct Európai Információs Pont vezetőjét és Ramháb Máriát, a könyvtár igazgatóját, és nekik is tetszett az ötlet. Összefogtunk, jöhetett a megvalósítás.
- A rendező intézményeken (Europe Direct Európai Információs Pont, Katona József Könyvtár, Kecskeméti Református Gimnázium) túl kik segítették munkáját?
- A szobrok megjelenítésében 36, hostesként pedig 20 diákunk vett részt. Kemény munka volt, mert későn jött az ötlet, így csak 3 délután volt a próbákra. A szobrok beállításában Kiss Zsuzsanna magyar szakos tanárnő segített, a jelmezeket a Katona József Színház adta kölcsön (köszönet és hála érte), az arcfestés Szabó Csaba festőművész munkája, az információs táblákat pedig Maczkóné Káldi Zsuzsa készítette.
- Melyik helyszín volt a legizgalmasabb?
- A Buckingham-palota őrsége a Városháza bejáratánál, ahol erről senki nem tudott előre semmit, így egy kicsit meglepődtek. Eddig még a polgármester sem lépett ki a városháza kapuján díszőrséggel, de – a beszámolók szerint - tetszett neki, és a biztonsági őröknek is, hogy pihenhettek egy kicsit. Köszönjük a Városházának azt is, hogy beleállhattunk a szökőkútba.
- Melyik volt a legnehezebb?
- Magyarország, a Kodály emlékmű visszaállítása, a ma már 1956-os emlékműnél. Ez volt a legutolsó és a legnehezebben megszülető ötlet. Hogyan lehet Magyarországot megjeleníteni, ami jó és szép? Aztán egyszer kipattant. Azt szerettünk nagyon ebben a képben, hogy igazán magyar, és igazán kecskeméti is.
- A sikeres rendezvényt, gondolom (vagy inkább remélem), rövidesen követi egy újabb.
- Igen, megvan már a következő ötlet is októberre. Az nem lesz
ennyire látványos a Főtéren, de valószínűleg lesz híre Európában is,
mert mind a 27 tagállamból szeretnénk bevonni egy-egy iskolát. De erről, egyelőre, nem szeretnék többet elárulni.
A képek/szobrok, melyekkel találkozhattak a 15 állomáson:
Románia - Bulgária: medvetáncoltatás
Dánia: A rendíthetetlen ólomkatona, a Papírlány és Andersen
Svédország: ABBA (a zeneműbolt előtt)
Németország: Gutenberg (a könyvtár előtt; nem véletlen)
Nagy-Britannia: A Buckingham-palota őrsége (a Városháza bejáratánál)
Franciaország: A három testőr (a Nagytemplom és a Városháza között)
Görögország: A Sysiphos "testvérpár" munkája (a 0 kilométerkőnél
gurították a nagy követ) - sziszifuszi munka volt
Belgium: A flamand vallon ellentét(-re utalt a két különböző színűre festett telefonos lány a T-Mobil előtti telefonfülkénél)
Spanyolország: Flamenco táncos
Hollandia: Polderezés (a szökőkútban állva)
Litvánia: Kosárlabdások (a Fodor cukrászda előtt)
Ők győzték le először olimpián kosárban az amerikaiakat.
Olaszország: Olaszország-Franciaország döntő
Lengyelország: Lengyel-magyar két jó barát... (Elnézést kérünk a sakkozóktól a zavarásért)
Csehország (I.): Marionett-bábozás (az Újkollégium árkádjainál)Csehország (II.): Coménius csehországi születésű teológus, pedagógus, iskolaszervező, filozófus az Orbis Pictus szerzője, az Újkollégium "Tanáraink nevelőink emlékére" emléktáblánál a magyar nyelv 17. századi formájában magyarázta a hangutánzó szavakat az Orbis Pictus egy felnagyított lapja alapján.
Magyarország: Kodály emlékmű visszaállítása (a ma már 1956-os emlékműnél)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. vakum.hu 2008. május 11. 17:09
További szép képek kattintásnyira:
http://vakum.hu/2008/05/09/luca-toni-es-zinedine-zidane-kecskemeten/
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








