Tízszeres díjat fizethet, aki késlekedik
Mik ezek?
XAz Országgyűlés tavaly megszavazta a talajterhelési díj tízszeresére emelését. Talajterhelésért azoknak kell fizetniük, akik az ingatlanuk mellett húzódó közterületi szennyvízcsatorna-hálózatra nem kötöttek rá, és a szennyvizet a talajban helyezték el, például szikkasztották vagy egyedi zárt tározót használtak. Az egységdíj február 1-jétől az eddigi köbméterenkénti 120 forintról 1200-ra ugrott.
Az egységdíjat eddig is növelni kellett az úgynevezett területérzékenységi szorzóval, melynek mértéke településenként változó, 1 és 3 közötti, függ a vízbázis sérülékenységétől. Bács-Kiskunra szinte mindenhol 1,5-ös szorzó vonatkozik. Tehát a havonta fizetendő díj mértékének meghatározásánál a fogyasztott víz mennyiségét eddig megyénkben 180 forinttal kellett felszorozni – ezentúl viszont 1800 forinttal. Ha egy háztartásnál mondjuk havi 10 köbméterrel számolunk, akkor az eltérés egy hónap alatt közel 16 ezer forint, egy évre vetítve pedig majdnem 195 ezer forint pluszkiadást okozhat a díjemelés. A fizetendő talajterhelés csökkenthető a számlákkal igazolt szippantások költségével.
Megyénkben több helyen is uniós támogatással valósultak meg szennyvízcsatornázások. A Bácsvíz Zrt. számításai szerint ezek alkalmával az érintett ingatlantulajdonosok közel húsz százaléka nem kötött rá a vezetékre. Az indokok eltérőek lehetnek: előfordulhatott, hogy egyesek nem tudták kiszorítani a rácsatlakozás egyszeri díját, mások viszont valószínűleg egyszerűen osztottak-szoroztak, és kijött: sokkal olcsóbb a szikkasztás.
Ennek a helyzetnek lett most vége, a jövőben már minden elvesztegetett hónap ráfizetés az érintetteknek. Ezzel ténylegesen csak jövőre szembesülnek, mert a magasabb díjfizetési kötelezettség csak késleltetetten jelentkezik. A talajterhelést ugyanis minden év március 31-ig kell megfizetni az önkormányzatnak, az előző egész évre vonatkozóan. Tehát idén még a tavalyi, alacsonyabb díjakkal meghatározott bevallást kell készíteni. Február 1-től viszont már érvényes a tízszeres emelés. A törvény határidővel is sürget: 2013. július 1-ig mindenki köteles ingatlanát a meglévő víziközmű rendszerre (közterületi szennyvízelvezető csatornára, illetve az ivóvízvezetékre) rákötni, ha az műszakilag elérhető módon kiépült, és műszakilag lehetséges.
Persze a rácsatlakozás sem ingyen van. Sütő Vilmos, a Bácsvíz Zrt. csatornaszolgáltatási ágazatvezető fõmérnöke elmondta: a bekötés megvalósítható legfeljebb két hónap alatt a tervezéstől-kivitelezésig, költsége pedig méterenként 7 és 12 ezer forint között változik. A tervezés költsége ezenfelül 13-15 ezer forint. A tervdokumentációt elkészítheti bármely, megfelelő jogosultsággal rendelkező szakember, és a kivitelezést is meg lehet rendelni vállalkozótól, vagy akár önerőből is el lehet végezni.
Kecskeméten egyre többen csatlakoznak
A talajterhelési díjat adók módjára hajtja be az önkormányzat, ezért nem fizetés esetén késedelmi kamatot számítanak fel, illetve a bérből és nyugdíjból is letiltható. Bartosné dr. Bátor Mária, a kecskeméti önkormányzat adóosztályának vezetője elmondta: minden érintettet tájékoztatnak az emelésről. A díjból származó bevétel a helyi környezetvédelmi alapba kerül. Az elmúlt években folyamatosan csökken azon ingatlanok száma, melyek még nem csatlakoztak a hálózatra. 2009-ben még 1804, 2010-ben 1515, tavaly pedig már „csak” 1357 tulajdonosnak kellett fizetnie talajterhelési díjat. A legtöbb be nem kötött lakás a peremkerületeken, a Kossuthvárosban, az Erzsébetváros és Rákóczivárosban található.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. tronic 2012. február 23. 09:19
A szennyvíz elvezetés szükségességét kár tagadni. Régen, mikor a házak egymástól több száz méterre voltak, nem volt gond a derítő, de amikor azt tapasztalom, hogy egy zártsorú beépítésű utcában, ahol a telkek szélessége 15-20 m, és most kötnek rá a csatornára, akkor azért elképedek, mert tulajdonképpen a szomszédok is a szar tetején laknak.
Az előírások szerint kezelt szennyvíz egyébként tényleg tiszta!
A főmérnök úr azért utána nézhetett volna, hogy házon belül - Bácsvíz Zrt. - mennyiért készítenek egy bekötési tervet, mert az bizony kb. 30.000 Ft. Egyébként a 12-15 eFt a társközművek egyeztetési díjait se fedezi, DÉGÁZ, DÉMÁSZ, Bácsvíz Zrt(?) 6-7 eFt-ot kell legombolni az egyeztetésért külön-külön! -
4. pasi37 2012. február 22. 21:30
ugyanis erre a válasza a szenyvízkezelö társaságnak,,,,!! ami a szenyvíz telepet eldadjya víz az ojan tiszta s kémiailag rendben van,h szinte íhato!!
KÉRDEZEM ÉN,KI INNA A FEKETE LÉBŐL??? amit közel kilométernyi távolságbol orfacsarva szippantasz be:(:( -
3. pasi37 2012. február 22. 21:25
addig örüljön az akinek még saját emésztő aknája van amég teheti!!! ugyanis nálunk a vezetékes csatorna rendszer 10éve kivan építve,,de elmondanám ,hogy mekkora pénz csalás ezis, fizeted a vezetékes ívovíz töbszörösét szenyvíz árként!! akinek házi vízmüve van,,azoknak sem olcsobb
mert a Tisztelt tiszteletlenek,kiagyalták azon funkciót,h ha neked hidrofolos vized van akkor szeméjenként fizetsz fix meghatározott öszeget!!
ezt érteni a köv alapon: egy három tagu családnál kiszámláznak 18 köbméter szenyvizet s napi 100ft/fő x 18 köbméter
és ezt megköszönve nyári napokon korai órákban s az éjszakai párás napokon,meglehet dögleni a bűztől!!!
mindez BácsKiskunMegyénk szép (Kolontavi ) híreség mellet büzölög !! a város melleti főcsatornárol ne is beszéljünk,hogy mijen fekete mocsok víz folyik bele az 5 ős (Füzvölgyi) csatornába és mindezt a ZŐLDEK miért nem ellenörzik??
-
2. bubus13 2012. február 22. 19:34
Ha már kötelező a kötés, akkor ezeket fel! Még mielőtt hajléktalan lesz sok ember.
-
1. Fireman1 2012. február 22. 17:11
Rohadt szemét vérszívó banda!Év századokig jó volt az emésztő?Most meg mindenkit bűntetnek?Én is rákötnék de nincs rá ennyi pénzem!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








