Piactér a faluba, aszfalt a dűlőre
Mik ezek?
XHamarosan új piacteret építenek a virágos faluban. Persze nem csak virágokat árusítanak majd ott, hanem főleg a háztájiban termelt élelmiszereket. Vélhetően a közéletre is jótékonyan hat majd a piactartás, hiszen gyakran a bevásárlások alkalmával találkozik ismerőseivel az ember, s tárgyalja meg fontos ügyeit másokkal.
– A piactér társasági színtér, elsősorban pedig azért jelentős létesítmény, mert bizony az emberek immár faluhelyen is nélkülözik az önnfentartás feltételeit. A háztáji növénytermesztés, állattenyésztés visszaszorulásának ugyanis egyik oka az, hogy nincs a termékek értékesítésének megfelelő helyszíne. Amikor majd Csemőben is kinyit a korszerűen berendezett piactér, bizonyosan változik a helyzet. Terveink szerint a délutáni órákban is lehet majd ott vásárolni, a munkából épp hazatérők hozzá juthatnak a friss, egészséges tanyasi élelmiszerekhez. A költségekre majdnem 50 millió forintot kapott önkormányzatunk a tanyafejlesztési pályázaton. Legkésőbb a nyári falunapon szeretnénk megnyitni – hangsúlyozta a piactér jelentőségét Bartha Alajosné polgármester.
Egy másik pályázati forrás megszerzésének köszönhetően méltó körülményeket teremthetnek a község értékes helytörténeti gyűjteményének. Nyert továbbá a község közel 7 millió forint támogatást egészséges életre nevelő programok bonyolítására is. Az elkövetkező hónapokban előadásokat a témához kapcsolódó közösségi rendezvényeket tartanak, valamint 600 ezer forintért sporteszközöket vásárolhatnak. A külterületről sem feledkezett meg a faluháza.
– A tanyákon nehezebb körülmények között élnek az emberek, mint bent a faluban, ezért minden alkalmat magragadunk segítésükre. A közlekedési viszonyok javításával tudunk legtöbbet tenni érdekükben. Utóbb sikeres volt egy ide vonatkozó pályázatunk, ezért a 2012-es fejlesztési terveink között dűlőút aszfaltozás is szerepel – tájékoztatott Bartha Alajosné.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








