Mit válasszak? A családom vagy a szerelmem?
Mik ezek?
XÚj rovatot indítunk szerelmi, párkapcsolati témákról, nem csak nőknek. Több levél is érkezett ebben a témában szerkesztőségünkhöz, arra kérnek minket, adjunk tanácsot, segítsünk kiutat találni életüknek egy válságos helyzetéből. Mivel ennek felelősségét hírportálként nem vállalhatjuk fel, úgy gondoltuk, az olvasókra ruházzuk ezt a megtisztelő feladatot.
Arra kérjük önöket, ítéletek és előítéletek nélkül, rágalmak mellőzésével írjanak a közzé tett levelekhez hozzászólást. Segítsék tapasztalataikkal, meglátásaikkal azokat, akik rászorulnak erre! A következő levél írója is számít véleményükre.
Tisztelt Baon!
Háromgyermekes anya vagyok, de csak nemrég ismertem meg az igazi szerelmet. Úgy hasított belém ez az érzés, ahogyan a romantikus filmekben látni. Józan eszem és ítélőképességemet is elvesztettem, azóta csak őrlődök, nem tudom mitévő legyek.
Egy családi barátba szerettem bele. Korábban is gyakran találkozunk, de úgy fél éve egyszer csak másként kezdtem nézni rá. Jól esett minden pillantása, boldog voltam, ha bármi miatt felhívott, ha „véletlenül” hozzám ért, belepirultam az izgalomba. (Férjem iránt – ő legyen Árpád – ilyet sosem éreztem. Nem volt túl erős a kapcsolatunk, mikor jött az első gyerek, aztán szépen lassan beletörődtem, hogy mellette kell hogy leéljem az életem.)
Egy jókedvű kávézás alkalmával derült ki, hogy Ő is viszonozza érzéseimet, amikor bevallotta, egymáséi lettünk. Hónapokig titokban találkoztunk. Bár a család gyanakodott, egy ideig sikerült megnyugtatnom őket. Aztán szerelmem – nevezzük Péternek – vallotta be a férjemnek, hogy mi összetartozunk. Sajnálom szegény Árpádot, mert azóta sem tért magához a sokkból, mindent megtesz azért, hogy kibéküljük. Pedig ez több mint reménytelen.
Várjuk olvasóink leveleit a párkapcsolat, szerelem témakörében
Főképp azóta, amióta megtudtam, gyereket várok Pétertől. Már nem tudnám elvetetni, de nem is akarnám. Boldog vagyok, hogy neki szülhetek, persze nem vagyok biztos abban, hogy mi együtt lehetünk egy új család. Azt mondja, örül a babának, de abban sem vagyok biztos, hogy neki én vagyok az egyetlen. A régi családom viszont darabokban, és kínoz a lelkiismeret, hogy ez nekem köszönhető. Férjem iránt már csak sajnálatot érzek, a gyerekek pedig ellenem fordultak. Egyelőre még velük élek. Péterhez sem akarok költözni, és a gyerekeket sem hagynám el, így nem tudom, mi tévő legyek. Már aludni sem tudok, lassan beleőrülök a tanácstalanságba.
Aki első levélírónkhoz hasonlóan – persze név nélkül – megosztaná velünk és olvasóinkkal történetét, írjon nekünk a program@baon.hu e-mail címre! Lehet reménytelenül vagy végzetesen szerelmes, élhet szerelmi háromszögben, lehet megcsaló vagy megcsalt, csábító vagy megkísértett, mi kíváncsiak vagyunk érzéseire.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 18 hozzászólás érkezett-
18. Olga_K 2010. március 9. 16:22
Gondolom eddig sem várta el, (vagy nem gondolhatta komolyan) hogy Péternek Ő legyen az egyetlen, ezért inkább arra kellene már figyelnie, hogy felelősséggel hordja ki a terhességét, nehogy még a babának is kárt okozzon.
-
17. Olga_K 2010. március 9. 16:21
Valószínűleg Erikának meg kellett élnie ezt, előbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell néznie a gyengeségeivel. Talán ha végig éli majd a következményeit, ezek után majd jobban meggondolja a tetteit is. Erika is választott azzal, hogy gyereket vár Pétertől, nyilván szereti a kihívásokat hogy ezzel próbálja Pétert magához kötni. Péter támogathatja egy ideig anyagilag, de a szeretet és a tiszteletet, hűséget azon a pénzen nem fogja tudni megvásárolni senkitől.
-
16. Olga_K 2010. március 9. 16:20
alapos oka lehetett arra, hogy x év házasság után miért nem merte a férjével megosztani a kalandját. Mi nők, három gyereket nem véletlenül szülünk valakinek.Talán nem először találta Cupido szíven Erikát, így biztosan akkor is nagyon boldog volt, amikor a férjének szülhette sorra a gyerekeket.
-
15. Olga_K 2010. március 9. 16:17
Egy ilyen kapcsolatra alapvető erkölcsi normák hiányában egyébként sem lehet építeni egy életet. Egyben az Ő lelkiismeretét ezzel tisztázta is. Hibázott, de megtette ami tőle elvárható. Másrészt a hölgynek - nevezzük Erikának
-
14. Olga_K 2010. március 9. 16:15
Ismerős történet..
Abból hogy Péter vallotta be Andrásnak az igazságot kiderül, hogy Ő már döntött, tudta mit akar elege lehetett a hitegetésből, és le akarta zárni a kapcsolatot.. Egy ilyen kapcsolatra -
13. ipse72 2010. március 8. 02:14
Javaslom neki /Prosti és kéjbódék/ oda való kb.
Bár akik ott dolgoznak többre becsülöm őket mint ezt a szép jószágot,ők dolgoznak és nem ígérnek.Ehhez mérten ők tisztességesek,ennél alattomosabb viselkedést nő részéröl nehéz elképzelni.
SRY,szigoru de részemről ez a véleményem.
Fordított helyzetben mekkora balhét verne?! -
12. roland77 2010. március 7. 16:27
Kedves Hölgyem!
Nincs még vége a házasságának, de ahhoz hogy helyre jöjjön, 2 ember kell, nem három!!!!
Abból, amit leírt a szerelméről, nem lessz hosszú kapcsolat. Ön nagyon megbánná, ha az mellett dönt. Viszont a férje vissza várja és ha jól tudom, meg is bocsájtana önnek. Fogja fel úgy, hogy ezt önnek meg kellett élnie. De ha a férje mellet dönt, az még akár egy életig tartó, boldogabb kapcsolat lehet, mint amilyen most. Ön dönt. -
11. kw1000 2010. március 7. 14:28
Ahogy bölcs vezetőnk mondta vala "ezt elk...ta" kedves asszonyom.A Nem kéne a gyerek háta mögé bújni.Az ő életük tönkrement így is ,úgy is.Legalább is egy jó darabig nem fogják megérteni miért hagyta el a családot az anyjuk.Én ha a férje lennék ,hogy finom legyek "elereszteném" menjen ha már így alakult.Ha az ön helyében lennék mennék küldés nélkül is.Ennek a házasságnak VÉGE!
-
10. ipse72 2010. március 7. 02:31
Mehet válóperre a gyerekeket ugy is neki ítéli a bíróság és ha az uj barát kiteszi akk tud követelni a kétes megélhetéshez szükséges szükséges magasabb gyerektertást,mert azzal nem fog dicsekedni akkor már h ő lépett le másik F... miatt.
Szépjószág!!!
Ezt tanulhatta a szüleitől?szerencsétlen gyerekekkel jól kiba-abrál!!
Ez a vége annak h otthon ül és unatkozik.-bár munkája lenne gondolom- -
9. pincerlany 2010. március 5. 23:05
Velemenyem szerint nem artott volna eloszor lezarni a hazassagot, nem pedig kesz tenyek ele allitani a ferjet es a gyerekeket, ez szerintem nem volt valami tisztesseges. Azt mondja, hogy gyanakszik a baratja husegeben, a ferje pedig meg ezek utan is bekulni szeretne akkor nem artana elgondolkodni azon, hogy ki is az aki valojaban szereti.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








