Kövesse velünk az ország első online disznóvágását!
Mik ezek?
XITT követheti az online disznóvágást, amelyhez winamp vagy vlc player szükséges!
Olvasóinkat arra kértük, osszák meg velünk a témával kapcsolatos élményeiket. Egy levél érkezett már a baon@baon.hu címre, de továbbra is várjuk a sztorikat.
A ballószögi Pulai Zsoltné számára különösen emlékezetes volt a 2008. november 29-ei disznóvágás, úgy adódott ugyanis, hogy akkor hozta világra második kislányát.
Várjuk olvasóink disznóvágással kapcsolatos élményeit!
„Már egy hónappal korábban kitűztük a disznóvágás napját, én pedig december 5-re voltam kiírva.De mint tudjuk ez nem szent írás.Sajnos november 23-án be kellett feküdnöm a kórházba, tehát azt tudtuk, hogy én nem leszek jelen a disznóvágáson, de ami történt, arra azért nem számítottam.
November 28-én este 9 óra körül elkezdett szivárogni a magzatvíz, és azonnal felvittek a szülőszobára. Mivel pontosan nem tudták megmondani, mikorra várható a kicsi megszületése, így a férjemnek aznap este nem is szóltam. Csak 29-én hajnali 5-kor közöltem vele, hogy fent vagyok a szülőszobán. Ő ezt tudomásul vette, és kezdték a disznóvást. Abban egyeztünk meg, hogy ha már nagyon közeledik a várvavárt pillanat, akkor rögtön indul.
Nem volt könnyű, kb. 10-11 óra vajúdás után, 7 óra körül csörgött a telefonom: a férjem volt. Örültem, hogy biztosan rólunk érdeklődik, de tévedtem. Azért hívott, hogy megkérdezze fájdalmaim közepette, hogy ORJÁRA VAGY KARAJRA kérem a disznót darabolni. Dühömben kinyomtam a telefont. Kiverte a biztosítékot nálam, de bocsánatként pár perc elteltével már bent is volt a kórházban.
Erre a disznóvágásra biztosan életünk végéig emlékezni fogunk, és azok a rokonok. ismerősök és barátok is akiknek elmeséltük ezt a kis „morbid” disznóvágást.”
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. zygzyg 2010. december 5. 14:19
Hehe, hogy dolgoztatják a gyereket :D
-
1. mepiri 2010. december 5. 13:39
Szimplán nem működik semmi.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








