Sok a méhész, de lesz-e elég „méhlegelő”?
Mik ezek?
XKedvezően alakul a méz világpiaci ára, és ha kellő csapadékhoz jut a nektárt adó növényzet, akkor jó évük lesz a magyarországi méhészeteknek. Ezt Bross Péter a Magyar Méhészeti Egyesület elnöke prognosztizálta.
Hozzátette azt is, hogy a hazai méhészeteknek ez idő tájt az a legnagyobb gondja, hogy az ország méheltartó képessége elérte határát. A kedvező piaci és éghajlati helyzet miatt jelenleg talán a világon nálunk a legnagyobb a méhsűrűség: egy négyzetkilométerre tíz méhcsalád jut. Ha még többen lennének, az már aggályos lehet állategészségügyi szempontból illetve a hazai méhlegelők eltartó képessége miatt.
Mivel a méznek az unióban keresleti piaca van, nem szabályozott mezőgazdasági terméknek számít, bárki méhészkedésre adhatja a fejét. A szakma attól tart, hogy jogi szabályozás hiányában a piac, illetve a méhek tűrőképessége fogja szabályozni a jövőben a magyar méztermelést.
Az agrár-közigazgatásban bekövetkezett változások nem jártak érdemi haszonnal a mintegy 15 ezer méhész számára. Az utóbbi években folyamatosan nőtt a méhészek száma, főleg a gazdasági kényszer hatására, a megélhetésért – nyilatkozta az egyesületi vezetője.
Az agromonitor.hu adatai szerint jelenleg Magyarország adja az EU évi 150 ezer tonna méztermelésének több mint tizedét. Az idei évet tekintve a méhészek legfőbb vágya, hogy kellő csapadék hulljon tavasszal. Tavaly az aszályos tavasz miatt nemigen tudtak repcemézet előállítani, ami pedig igen kurrens terméknek számít mind a hazai, mind a nemzetközi piacon. Kedvező időjárás esetén jó évre számíthatnak a méhészek, hiszen a méz világpiaci ára már egy éve a csúcson, három dolláros kilónkénti ár körül van.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!








