Sikeres volt a rendőrségi akció
Mik ezek?
X– Az akció célja a Kiskunhalas belterületén szükségessé vált közbiztonsági, bűnügyi helyzet javítása, közterületi ellenőrzések, a vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítása a városunkban szolgálatot teljesítő Készenléti Rendőrség személyi állományának bevonásával – tájékoztatott az akció részleteiről Farkasné Wodring Zsuzsanna, a halasi rendőrkapitányság sajtóreferense.
Hozzátette: az akcióban a kapitányság bűnügyi és közrendvédelmi állománya tíz fővel, míg a Készenléti Rendőrség tizenkét fővel vett részt. Az összehangolt akcióban a rendőrök sikeresen derítették fel egy körözött férfi tartózkodási helyét, és elfogtak egy 20 éves balotaszállási fiatalembert, aki eddig ismeretlen búvóhelyén tartózkodott.
– Ő már korábban a rendőrség látókörébe került, jelen pillanatban hat vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható – tudtuk meg Farkasnétól. A 20 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy egy fiatalkorú társával a múlt év utolsó napján betörtek egy halasi tanyába, ahonnan 124 liter bort loptak. Néhány nap múlva visszatértek, akkor 133 liter bort vittek el. Ugyanez a férfi tört be egy másik halasi tanyára is, ahonnan több mint 1 millió 300 ezer forint értékben lopott el különböző gépeket.
Néhány napja egy birkát és egy kecskét is elvezetett egy nyitott ólból, majd pár óra múlva – egy fiatalkorú társával – egy tanya udvaráról lopott el tíz baromfit. Az őrizetbe vett férfi és szintén rendőrkézre került társai beismerő vallomásokat tettek. – Az általuk eltulajdonított értékek nagy része előkerült. A nyomozás során várható, hogy kiderül: az őrizetbe vett személy korábban már más vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett. A gyanúsított személy előzetes letartóztatását indítványoztuk – tette hozzá a sajtóreferens.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint javul-e a halasi bűnügyi helyezet?
- Igen, természetesen 25%
- Ehhez kevés a sok rendőr 37.5%
- Nem tudom 37.5%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. magyarok2011 2012. január 28. 05:11
A rendőröknek mindenképp.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!








